Pedagógus nap (június első vasárnapja)

Ajándékozd meg pedagógusod hernyóselyem sállal!

Bezár
Selyem fehérneműk, selyem női ruházatok, selyem sálak, selyem ágyneműk
„Megérintettem, és selymes bőre elvarázsolt.”
Belépés

Természetesség és közösség 5.

Egy élő, működő közösség

Élménybeszámoló a XIII. Országos Feng Shui Találkozóról

Május 21-én reggel bepakoltunk az autóba, és nekivágtunk a balatoni útnak. Csodálatos napsütés, meleg, talán az első igazi nyári nap volt. Mire odaértünk Fonyódra, elábrándoztunk, milyen jó is lenne fürdeni egyet a „magyar tengerben”, a mi Balatonunkban. Persze a víz még nem volt erre alkalmas, de egy jó napozás gondolata igéző volt. Mégis, most nem ezért jöttünk. Egy nagy esemény, mely egy évben csak egyszer van, vonzott ide minket:

A XIII. Országos Feng Shui Találkozó.

Mindez elsősorban egy csodálatos embernek köszönhető, aki már 13 éve fáradhatatlanul szervezi meg ezt a rendezvényt, Dr. Fauszt Terézia, belgyógyász, kardiológus orvosnak, aki a boldog élet elkötelezettje, és elhivatott tudója, oktatója és tanácsadója a Feng Shui tudományának.

A rendezvényt Hidvégi József, Fonyód polgármestere nyitotta meg, s olyan nagyszerű emberek fémjelezték, mint például dr. Taraczközi István, a Természetgyógyász Szövetség elnöke, Szilvásy Judit, a magyarországi Feng Shui alapítója és még sorolhatnánk.

Különböző előadások segítségével betekintést nyerhettünk a természetgyógyászat különböző ágazataiba, és érdekes, ismeretlen területekre is kalandoztunk, mint az Oxyfa, hallhattunk arról, hogy segíthetünk családunknak, gyermekeinknek, ha el is csúsztak valahol az életükben, s a betegségek megelőzésének módjairól is.

Csodás hegedű koncertet hallottunk Enricotól, és koncertet Kövi Szabolcstól is, kisgyermekek táncbemutatójában gyönyörködtünk és komolyzenei koncertet is hallgattunk.

Emellett három emeleten szebbnél szebb dolgokat állítottak ki és árultak.

Üvegfestett mandalákat, népművészeti termékeket, festményeket, ásvány ékszereket, kézzel készített szappanokat, különleges gyertyákat, …, egészséget támogató termékeket.

Masszőrök álltak a vendégek rendelkezésére.

Mi is kiállítók voltunk. A hömpölygő, érdeklődő tömeg elbűvölő volt. Mindenki kérdezett, beszélgetett, ismerkedett. Szép selyemsálainkat, kendőinket, ágyneműinket megcsodálták, vásárolták. Találkoztunk sok régi ismerőssel is a Feng Shui tanfolyamról, korábbi rendezvényekről, vagy épp Budapestről.

Kacagtató élmény egy rég nem látott ismerőssel itt találkozni, miközben mindketten Budapesten élünk. A közös érdeklődés lám, itt összehoz bennünket.

Este a Balaton nyugodt csobogása minket is megpihentetett, a víz egybeolvadt az éggel a sötétségben. Titkokat, meséket sugdosott vízi tündérekről, emberekről…

A második napon már kissé fáradtan, de lelkesen dolgoztunk és ismerkedtünk. Jó volt látni a közvetlenséget az emberek közt. Bár sokan itt ismerkedtünk meg, mégis úgy éreztük, már régebb óta ismerjük egymást. Valami összehozott pont minket, pont itt.

Felemelő érzés volt ez, hasonló gondolkodású emberekkel találkozni, barátkozni.

Köszönjük neked és minden segítődnek, Szöszi!

Itt megnézhető az előadás: https://www.youtube.com/watch?v=Q-c0Bwg3a04

A Facebook adatlapodon később is megtalálod ezt az oldalt, ha a Megosztás gombra kattintasz.